2012. augusztus 28., kedd

2. Budavári Sörfesztivál Budapest 2012

Esemény: II. Budavári Sörvesztivál 2012.
Helyszín: Budapest, Vár
Időpont: 2012.08.29-2012.09.02.


Minden szempontból többet nyújt idén a sör magyarországi ünnepe, a Budavári Sörfesztivál. A fesztivál egy nappal hosszabb ideig, nagyobb helyszínen, a tavalyinál is több sörkülönlegességet felvonultatva várja vendégeit 2012. augusztus 29. és szeptember 2. között. A legnagyobb hazai gyárak közül megtalálhatók lesznek a Dreher Sörgyárak és a HEINEKEN Hungária különleges sörei is, de a tavalyihoz képest kétszer annyi kisüzemi sörfőzde is jelezte részvételi szándékát. Szinte az összes, az országban forgalomban lévő importsör is ízlelhető lesz, így a sör ünnepén közel 200 fajta hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert sör és sörkülönlegesség lesz kóstolható.




Forrás: http://budavarisorfesztival.hu/


Három helyszínen, az Oroszlános udvaron, a Hunyadi udvaron és a Savoyai teraszon várnak minket a sörfőzdék csaposai, hogy minden ízében kiélvezzük a nyár utolsó hétvégéjét, és a sör megunhatatlan zamatát.


A Budavári Sörfesztivál 2012-es belépőárai:
  • Bérlet: 6 999 Ft (A jegy ára egy korsó sört  - 12-18 éves kor között üdítőt - is tartalmaz!)   
  • Napijegy: 1 999 Ft(A jegy ára egy korsó sört - 12-18 éves kor között üdítőt -  is tartalmaz!
  • 12 éves kor alatt a belépés ingyenes
Sör árak:
A sörök kóstolására és fogyasztására betétdíjas, egyedi üvegkorsó szolgál majd (0,4 L, 600 Ft), amelyet igény szerint a látogatók hazavihetnek az esemény után, de vissza is válthatják azt. Egy korsó sör ára egységesen (fajtától függően) 400.-, 500.-, illetve 900.- forint lesz.

Újdonság viszont, hogy idén kaphatók lesznek két deciliteres kóstoló-adagok is kifejezetten azokra gondolva, akik egy este több sörfajtát is szeretnének megkóstolni úgy, hogy közben az elfogyasztott mennyiséggel végig mértéket tudjanak tartani.
Nyitva tartás:
Augusztus 29. Szerda: 12:00 - 03:00
Augusztus 30. Csütörtök: 12:00 - 03:00
Augusztus 31. Péntek: 10:00 - 03:00
Szeptember 1. Szombat: 10:00 - 03:00
Szeptember 2 Vasárnap:    10:00 - 03:00

Megközelítés:
A várnegyed területe a gépkocsiforgalom elől lezárt terület (kivéve taxik), a fesztivál helyszínéül szolgáló Hunyadi udvar, Oroszlános udvar és Savoyai terasz megközelítéséhez a következő lehetőségeket ajánljuk:
-a Széll Kálmán térről: 16-os, 16A, valamint a 116-os busz,
-Tabántól és az Attila út felől gyalog és liften, vagy
-a Clark Ádám térről siklóval

Programok:

Augusztus 29., szerda
Dumaszínház: Aranyosi Péter
Tátrai band
Keresztes Ildikó
Nyughatatlan
Ivan & The Parazol
________________________________________
Augusztus 30., csütörtök
Dumaszínház: Kiss Ádám
Paddy & the Rats
Nagy Feró
Riddim Colony
Magic Cats Rockabilly Trio
G.Ras & The Chapel Jiggaz
________________________________________
Augusztus 31., péntek
Dumaszínház: Mogács Dániel
Mystery Gang
Firkin
________________________________________
Szeptember 1., szombat
Dumaszínház: Kormos Anett
Ganxsta Zolee és a Kartel
Bohemian Betyars
Doors emlékzenekar
Joe Cocker Coverband
Mary Popkids
________________________________________
Szeptember 2., vasárnap
Dumaszínház: Hadházi László


Forrás: http://budapest.varosom.hu/programok/gasztro/Budavari-Sorfesztival.html

2012. augusztus 26., vasárnap

Chapeau Kriek Lambic Beer 3.5%

Típus: Belga sör, meggyes

Saját tapasztalat: Elég régen kóstoltam már belga sört, ízesítettet pedig még régebben. Utoljára meggyesből a Lindemans Kriek-et valamint a Kasteel Rouge-t ittam, amelyek akkor nagyon ízlettek.
A Chapeau Kriek egy spontán erjesztésű belga meggysör, amely 3.5% alkoholt tartalmaz. Ízében határozottan erősen jelen van a meggy savanykássága (hiszen a címke szerint nem meggylé, hanem meggy került bele), és pont ettől különleges ez a kis üveg! A pohárba töltve habja nem volt, színe viszont gyönyörű, vöröses, illata pedig friss, gyümölcsös.
A 0.25L-es palack tartalma olyan gyorsan itatta magát, hogy simán lecsúszott volna belőle még 2-3 üveggel. Sör mivoltát szinte észre sem lehet venni, kis túlzással ez egy karakteres alkoholos üdítő is lehetne, de ízesített belga söröknél ez nem ritkaság.
Összességében sokkal könnyedebb volt, mint a Kasteel Rouge a maga 8%-ával, és pont ezért is ajánlható könnyed kikapcsolódáshoz mindazoknak, akik egy kis különleges ízvilágra vágynak. Egyetlen negatívuma az ára...

Alkoholtartalom: 3,5%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, búza, komló, sörélesztő, cukor, aroma, meggy (20%)

Gyártja: Brouverij de Froch, Langestraat 20, B-1741 Wambeek

Itt vettem: Kecskemét, Interspar. Ára: 499Ft (2012.03.)



Értékelés
Ízesített sör pontszám: 9/10
Ár/érték: 6/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2012. augusztus 25., szombat

Soproni Körte 2%

Típus: Magyar sör, világos

Saját tapasztalat: A Soproni Narancs és Soproni Citrom üdítők(sörök?) tavaly kerültek hozzám, hosszabb kihagyás után most pedig következzen a Körtés. A zöldes, áttesztő üveg egy 2% alkoholtartalommal rendelkező "sör+körtés üdítő" kombinációt rejt. Az összetevőket átolvasva a sör részletezésénél sajnos feltűnik a kukoricadara, amely már oly sok sör tiszta ízét elrontotta... Mivel azonban az első kortyoknál a körtés üdítő az, ami erősebben jelentkezik, így a sör ízvilágába ez mégsem rondít bele. (Összehasonlításképpen a Soproni 1895-be egy ideje már nem tesznek kukoricadarát!)
Az ital illata határozottan körtés, és szinte egyáltalán nem sörös. Sajnos ezt a terméket is telerakták sűrítményekkel, stabilizátorokkal, kivonatokkal.
Ha viszont ezeken túllépünk, akkor az összkép teljesen rendben volt, üdítőként szerintem bármikor megállja a helyét.


Alkoholtartalom: 2%

Összetevők: sör (víz, árpamaláta, kukoricadara, komló), körteital (víz, fruktóz, körtelé sűrítményből, étkezési sav: citromsav, savanyűségot szabályozó anyag: nátrium-citrát, stabilizátor: gumiarábikum, glicerinészterek természetes gyantából, aroma, andioxidáns: aszkorbinsav, tokoferol, aszkorbil-palmitát, citromfű kivonat)

Forgalmazza: Heineken Hungária Sörgyárak Zrt, 9400 Sopron, Vándor S. u. 1.

Itt vettem: Kecskemét, Malom, CBA, Ára: 199 Ft (2012.07.)


 


Értékelés
Üdítő pontszám: 8/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

HB Hofbräu München - Zitrone 2%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A HB Zitrone sört (Radlert) a Soproni Körte után kóstoltam meg. A teljesség kedvéért megkerestem a szekrény mélyén lapuló HB-s poharamat is, és ebbe töltöttem az üveg tartalmát. A HB Zitrone egy egészen világos színű, enyhén citromsárgás ital, amelynek a tetején pár percig szép, kemény hab volt látható. Az első kortyok citromosak voltak, viszont ebben nem éreztem annyira dominánsnak a citrusosságot, mint amennyire a Soproniban a körteízt. (már ha lehet ilyen összehasonlítást tenni :) ). Sör ízt pedig tényleg alig fedeztem fel benne, ezért úgy gondolom, hogy a HB Zitrone inkább üdítőként hódíthat majd, mintsem sörként. Sajnos az ízesített italok többségéhez hasonlóan ez is tele van mindenféle adalékokkal, valamint nem originál HB "gyártmány", hanem a Dreher Sörgyárak terméke.


Alkoholtartalom: 2%

Összetevők: sör (víz, árpamaláta, komló és komlókivonat), citromos ital (víz, cukor, citromlé koncentrátum, narancs kivonat, természetes citrus és egyéb természetes aromák, savanyúságot szabályozó anyag: trikálium-citrát, narancslé koncentrátum, stabilizátorok: gumiarábikum, glicerinészterek természetes gyantából, szentjánoskenyérliszt, andioxidáns: aszkorbinsav)

Forgalmazza: Dreher Sörgyárak Zrt. 1106 Budapest, Jászberényi út 7-11.

Itt vettem: Kecskemét, Tesco, Ára: 159 Ft (2012.04)





Értékelés
Üdítő pontszám: 8/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2012. augusztus 20., hétfő

Oettinger Schwarzbier 4.9%

Típus: Német sör, fekete

Saját tapasztalat: Az Oettinger Schwarzbier-t közvetlenül az Oettinger Hefeweissbier után bontottam ki. A pohárba töltve úgy nézett ki, mint egy erős barnasör, vagy mint egy sötét ale, viszont az igazi feketesörök, mint pl. a Köstritzer Schwarzbier vagy a Guiness feketeségét nem érte el. Kevés habját pár másodperc alatt teljesen elvesztette, pedig ez általában a magas alkoholtartalmú sörökre jellemző. Mivel ebben átlagosnak mondható 4.9% van, ezért ezt a tulajdonságát negatívumnak látom. Illata barnasörös, csokoládéra emlékeztet, és karamellás beütések is jelentkeznek. Határozottan jobban esett a fogyasztás közben, mint a Hefeweissbierjük, tulajdonképpen 1 centtel többet bármikor megér :) Az üveg vége felé azért vágtam egy fajta fejet, kellemetlen utóíze volt. Összességében nem vennék le még egy ilyet a supermarket polcáról, viszont egyszer kipróbálni, elment. Ha a búzasörükre 2 pontot adtam, akkor ez most legyen 3 pont.


Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők: víz, árpamaláta, komlókivonat

Gyártja: Oettinger Brauerei GmbH D-86732 Oettingen

Itt vettem: Kaufland Vilshofen, Németország, Ára: 0.36€ (kb. 100 Ft)





Értékelés
Sör pontszám: 3/10
Ár/érték: - 5/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Hááát...

Oettinger Hefeweissbier 4.9%

Típus: Német sör, világos búza

Saját tapasztalat: Oettinger sört már kóstoltam egyszer, nem túl fényes emlékeim vannak róla. Az akkori Oettinger Export mellé most pedig bekerül a sorba az Oettinger Hefeweissbier. Az üveg design-ja teljesen megegyezik az Export-éval, mondjuk ez nem is csoda, egy családba tartoznak. A búzasörük szinte nevetségesen olcsó volt, mindössze 35 centbe került (kb 100 Ft). Habja szépnek mondható, viszont kb 3 perc után semmi sem maradt belőle. Ízét és illatát tekintve pedig hagy némi kívánni valót maga után. Amikor először szagoltam bele, valamiféle alsó kategóriás pancsolt sör jutott eszembe, és az ízénél sem tudnék sokkal szebben fogalmazni. Búzának búza, de valahogy fura, kellemetlenül savanykás, és nincs meg az a frissessége, mint pl. a Franziskaner Weissbier-nek, vagy akár egy Paulaner-nek. A legtöbb finom búzasör selymes, ebben viszont szerintem túlteng a szénsav, vagy valahogy máshogy adagolták hozzá, ezért olyan, mintha egy kék kupakos (dús) ásványvízzel hadakoznék, amelyhez némi sör ízt tettek. Ráadásul német búzasörhöz szerintem nem méltó az, hogy olyan, mintha felvizezték volna. Összességében nálam most elbukott ez a sör, 2 pontot adok rá. Remélem, legalább a fejem nem fog tőle fájni holnap...


Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők: víz, búzamaláta, árpamaláta, komlókivonat, élesztő

Gyártja: Oettinger Brauerei GmbH D-86732 Oettingen

Itt vettem: Kaufland Vilshofen, Németország, Ára: 0.35€ (kb. 100 Ft)





Értékelés
Sör pontszám: 2/10
Ár/érték: - 4/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Hát...egy százasé' igen

Konrad Svatopavelské Vratislavické 7%

Típus: Cseh sör, félbarna

Saját tapasztalat: Végre egy cseh sör! A Konrad Svatopavelské pivo a Liberec-Vratislavice sörfőzdében készül, méghozzá a címke szerint Prágában(?). Egészen erősnek mondható, hiszen 7% alkoholtartalommal rendelkezik, amely a sör ízében jelen is van. Kicsit olyan volt az első kortyoknál, mintha egy belga sört kóstoltam volna, azonban ez azt az érzést gyorsan elhessegettem. A Konrad ízig-vérig cseh sör, amelynek olyan szép habja keletkezett, hogy ilyet ritkán lát az ember... még a pohár síkjából is kilépett, és egyben is maradt! Illatában és ízében a (fél)barna sörökre jellemző édesség, karamellizált íz jelentkezett, viszont volt egy fura utóíze is, amely valamiért fémesnek tűnt nekem. A Konrad egészen jól lecsúszott, de ha egy igazán erős, cseh, (fél)barna sört kellene választanom, akkor a Primátor családra szavaznék, mondjuk egy Primátor 24-re.

A sört apukám szerezte a teszteléshez, ezúton is köszönet érte! :)


Alkoholtartalom: 7%

Összetevők: víz, árpa- és gabonamaláta, cseh komló, komlókivonat

Gyártja: HOLS a.s. Zlatnická 6, Praha 1, Csehország

Itt vettem: Ajándék volt




Értékelés
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: -
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2012. augusztus 19., vasárnap

Hacker-Pschorr - Superior Festbier 6%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A Hacker-Pschorr családról szép emlékeim vannak, ugyanis jó pár sörüket megkóstoltam már, és valamennyi egészen jól szerepelt
(Hacker-Pschorr - Hefe Weisse 5.5% - búzasör,
Hacker-Pschorr - Kellerbier Anno 1417 - 5.5%,
Hacker-Pschorr - Münchener Gold 5.5%,
Hacker-Pschorr - Münchner Radler 2.5%)

Most pedig a Superior Festbier akadt a kezembe egy Nahkauf-ban, Vilshofenben, méghozzá egészen baráti áron, 79 eurocentért. Mikor kitöltöttem a pohárba, egy egészen magas szárazanyagtartalmú, és ennek következtében az átlagosnál kicsit magasabb alkoholtartalmú (6%) sörrel találkoztam, amelynek tetején szép, kemény hab keletkezett. Ízében jól lehet érezni a testességet, azonban az erősségén kívül más különlegességet nem találtam benne. Szerintem az ízvilága nagyjából átlagos, a keserű mellett édes beütés is megjelenik. Összességében nem rossz sör, de a családból a Hacker-Pschorr - Hefe Weisse 5.5% ízlett eddig a legjobban.

Update: 2014.01. A Paulaner Sör Shop jóvoltából újra sikerült megkóstolnom a Superior-t, amely ezúttal is kellemesen lecsúszott, és édeskés, testes mivoltának köszönhetően másodszorra sem bántam meg, hogy legurítottam.

Alkoholtartalom: 6%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat

Gyártja: Hacker-Pschorr Bräu GmbH, Hochstrasse 75, 81541 München, Németország

Itt vettem: Németország, Aldersbach, Nahkauf. Ára: 0.79€





Értékelés
Sör pontszám: 6/10
Ár/érték: -8/10
Újra vennék? –Igen, egy másik fajta Hacker-Pschorr-t
Megérte? - Igen, kipróbálni

Ježek 4.7% - Cseh sör - Pivovar Jihlava

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: A Ježek sört apukámtól kaptam tesztelésre. Szó szerint a Ježek szó sünt jelent csehül, és aranyos dolognak tartom egy ilyen jófej kisállatról elnevezni az 1860 óta főzött sört :) Így hát már az elejétől kezdve szimpatikus volt az üveg, anélkül, hogy egyáltalán kibontottam volna az ezüst címkével ellátott sört.
Az én Ježek-em egy "jedenáctka", azaz 11% szárazanyag tartalommal készülő világos sör, amely 4.8% alkoholt tartalmaz. Amikor a pohárba kitöltöttem, nagyon szép, tiszta, átlátszó volt, és első blikkre szerintem akár egy világosabb félbarna sörnek is elmenne. Habja két perc után eltűnt, de az elején nagyon szépen pompázott. Az első kortyok szerint határozottan keserű sör, viszont volt egy kis kellemetlen utóíze, nem volt tipikusan "Csehesen" tiszta.
A nagy nevű Bernard, Radegast, Staropramen vagy Pilsner Urquell sörökkel nem veszi fel a versenyt, de jó szívvel egy erős átlagos értékelést kaphat most tőlem. (Ha a sünit nem számolom, akkor csak 6 pont lenne) :)

A sört apukámtól kaptam tesztelésre, ezúton is köszönet érte!

Alkoholtartalom: 4.7%


Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat

Gyártja: Pivovar Jihlava, a.s.
Forgalmazza: Pivovary Lobkowicz, a.s. Hvezdova 1716/2b, 140 78 Praha

Itt vettem: Ajándék volt





Értékelés
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: -
Újra vennék? – Nem hiszem
Megérte? - Igen, kipróbálni

Morland Old Speckled Hen 5.2% - Angol ale

Típus: Angol sör, félbarna ale

Saját tapasztalat: A Morland Old Speckled Hen sörre egy Tescoban bukkantam rá valamikor május környékén. A dobozt körbeforgatva magyar feliratot sehol sem találtam gyárilag rátéve, egyedül egy kis fehér címkén volt olvasható a szükséges információadag. A fénykép kedvéért megpróbáltam leszedni, nem sok sikerrel, így némi kívánni valót hagy magaután az összkép, ezért elnézést :) De így legalább le tudtam fényképezni az eredeti dobozfeliratot is.
Kitöltés után a vártnak megfelelően félbarna színű ital fogadott, amely pont úgy nyerte el végleges formáját, mint annak idején a Guiness, azaz a sör fokozatosan "tisztult" le (kb 5 másodperc alatt), és ez idő alatt alakult ki kemény, fehér habja is. A sör szénsavtartalmát alacsonynak mondanám, ezért selymes volt a kortyolások során.
Az Ale-k általában nem ízlettek túlzottan, de ez valahogy egészen jól lecsúszott. Ízében keserű és édes ízeket fedeztem fel, utóízét viszont nem tudnám leírni pontosan. Egyszer érdekes volt, de ennyi pénzért legközelebb mást hozok. Lehet, hogy angol sör rajongóknak bejön ez a sör, de az én ízvilágom nem teljesen ehhez formálódott. :)


Alkoholtartalom: 5.2%



Összetevők: víz, árpa, glukózszirup, komló, élesztő

Gyártja: Morland Brewing, Westgate Street Bury St Edmunds Suffolk IP33 1QT, England
Importálja és forgalmazza: One World Drinks Kft. 1172 Budapest, Cinkotai út 51.

Itt vettem: Kecskemét, Tesco, Ára: 523 Ft (2012.05.)







Értékelés
Sör pontszám: 6/10
Ár/érték: - 3/10
Újra vennék? – Talán
Megérte? - Igen, kipróbálni

Rychtář Premium 5%

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: Annától kaptam ajándékba a Rychtář Premium-ot, amelyet a mai estén a Royal Helles Bier után bontottam ki. Biztos voltam abban, hogy ég és föld lesz a két sör közti különbség, és ez be is jött. Amikor a pohárba töltöttem, egészséges, szép fehér habja lett, amely hosszú percekig ott pompázott a sör tetején. A sör színe pedig szép, telt, aranysárga volt. Íze teljesen korrekt, hozza azt, amit egy cseh sörtől vár az ember. Természetesen a Staropramen és a Pilsner Urquell sokkal nagyobb nevek, mint a Rychtář, de szerintem ennek a sörnek sincs szégyenkeznivalója. Újra meg kell állapítanom: Rossz cseh sört még nem ittam! :)

Kis történelem: A Pivovar Hlinsko viszonylag újkeletűnek számít a sörfőzdék mezőnyében, ugyanis 1913-ban kezdte meg a működését, majd a tevékenység 1948 és 1996 között szünetelt. 1996-tól a Pivovary Hradec Králové részeként üzemelt tovább és 2008-tól pedig már Pivovar Rychtář néven működik a főzde.
http://www.rychtar.cz/


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, árpamaláta, komlókészítmények, komlókivonat

Forgalmazza: K Brewery Trade, a.s., Hvezdova 1716/2b, 140 78 Praha

Itt vettem: Ajándék volt






Értékelés
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: - Ajándék volt
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

Maccabee kóser sör 4.9% - Izrael

Típus: Izraeli kóser sör, világos

Saját tapasztalat: Izraeli sört még sohasem ittam, eddig a világ legtávolabbi pontja Japánnak számított sör szempontjából (Asahi). A Maccebee sör kitöltés után egészen világos színű volt, habja könnyen szétoszlott. Ízében könnyedséget fedeztem fel, olyan, mintha cold filteringgel készült volna (mint a Miller Genuine Draft). Ízét nem mondanám túl keserűnek, inkább íztelen és kicsit édeskés (a hozzáadott cukor miatt?), valamint citrusos, narancsos beütése volt. Egyáltalán semmi extrát nem hordoz szerintem, közepes, vagy az alatti számomra. Ha az árát nem nézem, akkor 4 pont, ha azt is beleveszem, akkor már csak 3. Egyszer érdekes volt, de többször nem veszek.
Hogy mitől kóser, azt a commentekben írhatjátok :)




Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők: víz, maláta, cukor, komló

Forgalmazó: Parador Kft, 1149 Budapest, Róna u. 107/A.

Itt vettem:
Szolnok, Cora, Ára: 329 Ft (0.33l), 2012.04.





Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 3/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem

2012. augusztus 15., szerda

Paulaner Weissbier-Zitrone Alkoholfrei 0%

Típus: Német sör, világos búza, alkoholmentes

Saját tapasztalat:

Paulaner sör = Finom sör.
Búzasör = finom sör.
Búza + Citrom = Finom elegy.

Ma estére egy alkoholmentes sörre/üdítőre esett a választásom, nevezetesen a Paulaner Weissbier-Zitrone-ra. A kis üveg egy teljesen új kategóriát teremt nálam, mivel búzasör és limonádé van keverve egymással, ilyet eddig sehol sem láttam. A pohárra ránézve, kóstolás nélkül nem tudnám megmondani, hogy vajon sima búzasör-e, vagy éppen valami más, erről csak az első kortyok döntenek... Amelyek egészen citrusosak! Ennél a sörnél szerintem sokkal intenzívebben jelentkezik a citrom íz, mint a nemrég kóstolt Hacker-Pschorr Münchner Radler-nél. Olyannyira, hogy búzasörre emlékeztető ízvilágot csak nagyon erősen beleképzelve tudtam felfedezni, és a 0% alkoholtartalmát is ide véve leginkább egy üdítő limonádé képét alkotta nálam. Összességében jól esett, finom volt, viszont ha búzasörre vágyom, inkább mondjuk Hacker-Pschorr - Hefe Weisse 5.5% vagy egy Paulaner Hefe-Weissbier Dunkel 5.3% lesz amit kibontok.
Mivel búzasörös, citromos, alkoholmentes "radlert" még nem ittam, ezért önállóan nézem, és új kategóriát teremt nálam. Különdíjat adok rá :)

A kóstoláshoz a sört a Paulaner Shop biztosította, ezúton is köszönet érte.

Alkoholtartalom: 0%

Összetevők: 50% Alkoholmentes búzasör (víz, búzaláta, árpamaláta, élesztő, komló), 50% Zitromoslimonádé (víz, cukor, citromlé (3,3%), narancslé koncentrátum, szénsav, C vitamin és természetes aroma más természetes aromákkal, szentjánoskenyérmagliszt)

Gyártja: Paulaner Brauerei GmbH & CO KG. D-81541 München
Forgalmazza: Ever Drink Kft. 2092 Budakeszi, Tiefenweg u. 10.

Itt vettem: Paulaner Shop





Értékelés
Pontszám: Különdíjas
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen